Smot 12. fejezet
29. Éjfélkor történt, hogy az Örökkévaló lesújtott minden elsőszülöttre Egyiptom országában, a trónján ülő fáraó elsőszülöttjétől kezdve a börtönveremben lévő fogoly elsőszülöttjéig, még a háziállatok elsőszülöttjére is. 30. Fölkelt a fáraó, összes udvaronca és valamennyi egyiptomi azon az éjjelen, és nagy jajveszékelés lett Egyiptomban, hiszen nem volt olyan otthon, ahol ne halt volna meg valaki. 31. A fáraó még éjszaka hívatta Mosét és Áháront, és ezt mondta: „Keljetek útra, távozzatok, ti és Izrael gyermekei a népem köréből; menjetek, és szolgáljátok az Örökkévalót, úgy, ahogy mondtátok. 32. Vigyétek juhaitokat és szarvasmarháitokat, úgy, ahogy mondtátok, csak menjetek és áldjatok meg engem is. 33. Az egyiptomiak sürgették a népet, hogy minél gyorsabban menjenek el, mert azt mondták: „Mindannyian meghalunk!” 34. Ezért a nép vállára vette a még meg nem kelt tésztáját és a ruháikba csomagolt tésztadagasztó tálaikat. 35. Izrael gyermekei úgy tettek, ahogy Mose mondta: ezüst- és aranyedényeket, valamint ruhákat kértek az egyiptomiaktól. 36. Az Örökkévaló jóindulatot keltett a nép iránt az egyiptomiakban, eleget tettek a kérésüknek, ők pedig kifosztották Egyiptomot.
A Tóra és a későbbi korok erkölcsi felfogása közötti különbség kevés esetben mutatkozik meg annyira látványosan, mint a tíz csapás és az azt követő események leírásakor.
Magában a Tórában nagyon nehéz bármi erkölcsi fenntartást felfedezni a közösségi büntetéssel kapcsolatban, ám a későbbi korok zsidó bölcsei számára a kollektív büntetés elve már elfogadhatatlan volt, így többnyire úgy értelmezték a leírtakat, hogy erkölcsi indokokkal igazolják Egyiptom egész népének megbüntetését.
29. az Örökkévaló lesújtott minden elsőszülöttre Egyiptom országában – Mivel a csapás idősebb és fiatalabb egyiptomiakra egyaránt kiterjedt, mindenképpen erkölcsi problémát jelent, hogy milyen morális igazolása lehet például a gyermekek halálának.
a börtönveremben lévő fogoly elsőszülöttjéig, még a háziállatok elsőszülöttjére is – A fáraó és az egyiptomi elit megbüntetése érthetőnek tűnik, noha erkölcsi szempontból problémás még az ő esetükben is, az, hogy a gyermekeik halálával kell bűnhődniük. Ha feltételezzük, hogy családjuk is részese volt Izrael népe elnyomásának és üldözésének, akkor az erkölcsi probléma talán veszít súlyosságából, de még mindig indokolatlannak tűnik az alacsonyabb néposztályokat sújtó csapás. A hagyományos kommentárok érzékelték ezt a morális problémát, és többnyire azzal igazolták a büntetést, hogy a legalacsonyabb rangú egyiptomiak is örömmel vettek részt Izrael fiainak gyötrésében. Az állatok halála azonban még akkor is nehezen tűnik igazolhatónak, ha a fenti magyarázatokat elfogadjuk.
30. hiszen nem volt olyan otthon, ahol ne halt volna meg valaki – Az otthon szó fordítható háznak is, de mivel nehéz elképzelni, hogy a szó szoros értelmében ne lett volna olyan ház, ahol egyetlen elsőszülött se lett volna, talán célszerűbb vagy úgy érteni a szöveget, hogy minden családot, azaz otthont, sújtott a csapás, vagy úgy is tekinthetjük, hogy a kifejezés csak arra szolgál, hogy egyértelművé tegye, mennyire széleskörű volt a csapás.
31. szolgáljátok az Örökkévalót, úgy, ahogy mondtátok – a korábbi tárgyalások során a fáraó számos megszorítással lett volna csak hajlandó elengedni Izrael gyermekeit, most azonban hangsúlyozza, hogy minden feltételbe beleegyezik.
32. áldjatok meg engem is – Az hogy a fáraó áldást kér a rabszolganéptől és annak Istenétől, akit korábban gőgösen visszautasított, a teljes megalázkodás jele, ezért lehet fontos a szövegnek, hogy kiemelje ezt a részletet.
33. azt mondták: „Mindannyian meghalunk!” – Az indokolhatta az egyiptomiak pánikszerű reakcióját, hogy nem volt számukra egyértelmű, hogy csak az elsőszülötteket sújtja a csapás. Szintén lehetséges, hogy attól féltek, amennyiben Izrael népe nem távozhat Egyiptomból, akkor további halálesetek várhatóak.
35. ezüst- és aranyedényeket, valamint ruhákat kértek az egyiptomiaktól – A héber וַיִּשְׁאֲלוּ (vájisálu) ige jelentése nem egyértelmű, így nem eldönthető, hogy ajándékba kérték, vagy csak kölcsönkérték a tárgyakat. Mivel ebben a helyzetben még csak háromnapi távollétre kiadott engedélyről van szó, logikusnak tűnik, hogy az egyiptomiak úgy gondolták, hogy vissza fogják kapni a tárgyakat.
36. ők pedig kifosztották Egyiptomot – Sok fordítás igyekszik finomítani a leírtakat, és zsákmányról, sarcról vagy kiürítésről beszél, az ú.n. Hertz-biblia például vehemensen tiltakozik a „kifosztás” szóhasználat ellen. A héber וַיְנַצְּלוּ (vájenáclu) ige több jelentést is hordozhat, de a tudományos igényű, mai angolszász fordítások szerint leginkább kifosztást jelent ez az ige a bibliai szóhasználatban. A kortárs bibliatudós és -fordító, Robert Alter szerint a bibliai korban a sokkal gazdagabb és hatalmasabb Egyiptomtól szerzett vagyonról szóló történetek népszerűek lehettek Júdea és Izrael közösségeiben. A hagyományos magyarázók erkölcsi szempontból azzal indokolják Izrael gyermekei eljárásának jogosságát, hogy ezek az értéktárgyak voltak a „fizetség” a rabszolgák hosszú kényszermunkájáért.
Nemzetközi kommentár
michael paley rabbi
kommentárja
A fáraó beszédzavara: együttérzés az ellenséggel
Eredeti kommentár: Ellen Weinberg Dreyfus
Az utolsó csapás, az elsőszülöttek halála nyers iszonyatával szinte lehetetlenné teszi, hogy azonosuljunk vele. Egy progresszív rabbi szerint nem is ez volt a lejegyzés célja.
Amikor a fáraó szembesül az irtózatos csapással, amely őt magát, családját és népét érte, még aznap éjjel magához kéreti Mosééket, és minél előbbi távozásukért eseng.
Beszéde, mint a 20. század elejének tudós rabbija, Umberto Cassuto észreveszi, zaklatott, rövid, felkiáltásszerű, mindössze egy-két szótagos szavakat használ hosszan, szinte olyan benyomást kelt az olvasóban, mintha dadogna. A szóválasztás utalhat arra is, hogy szinte megbénul, beszédképtelenné válik az elszenvedett sokktól. A nyelvhasználata láthatóvá teszi, érzékelteti a lelkiállapotát. Ahogy a sűrűn emlegetett sötétség, a hetiszakaszban szereplő utolsó három csapás közege szintén kifejező: a végén minden sötétben történik. A sáskák tömege eltakarta a földet, a következő jel maga a sötétség volt, a tizedik csapás úgyszintén az éjszaka közepén következett be, az „éjszaka” szó többször vissza is tér a választott idézetben.
A szörnyeteg, aki elnyomja, kínozza Izrael népét, megtört szívű, szinte már zavarodott apaként kerül elénk ebben a jelenetben, aki még arra is alig képes, hogy a megfelelő kifejezésekkel könyörögjön Mosének, menjen már. Ellen Weinberg Dreyfus szerint
a Tóra célja az ennek a jelenetnek a színrevitelével, hogy még a legszörnyűbb ellenségünk iránt is felkeltse együttérzésünket. Az, hogy megtanítson minket még velük is vállalni legalább ennyi közösséget.
A széder-este liturgiája megerősítheti ezt az értelmezést is a tíz csapás felsorolásával. A borból kilötyögtetett cseppek számos értelmezés szerint a könnyeinket jelképezik. Annak elismerését, hogy a mi szabadságunk kivívása elnyomóink szenvedésével járt, és erre is emlékeznünk kell a kivonulás történetét, a legfontosabb történetünket felidézve.
A szerzőről
Ellen Weinberg Dreyfus a női rabbiság egyik úttörője az amerikai reformzsidóság köreiben, számos vezető tiszteséget töltött be a reformmozgalom rabbinikus testületeiben, Illinois állam első női rabbija, a Newsweek 2010-ben beválasztotta az ország 50 legfontosabb rabbija közé
Kommentár forrása: https://reformjudaism.org/learning/torah-study/bo/middle-night
kommentárok
Balla Zsolt,
a lipcsei közösség rabbija
Komoly kognitív disszonanciát érezhet minden egészséges, morális érzékkel ellátott ember, mikor a következő mondatokat olvassa az Exodus 12. fejezetében (35-36.): „Izrael gyermekei úgy tettek, ahogy Mose mondta: ezüst- és aranyedényeket, valamint ruhákat kértek az egyiptomiaktól. 35. Az Ö-rökkévaló jóindulatot keltett a nép iránt az egyiptomiakban, eleget tettek a kérésüknek, ők pedig kifosztották/kiürítették Egyiptomot.” Hogyan kérhettek a zsidók az egyiptomiaktól kölcsön, hogyha pontosan tudták, hogy ezt sohasem fogják visszaadni?
Erre a morális problémára a rabbinikus irodalomban sok válasz született, ezek közül fogunk néhányat ismertetni:
1. Egy fejezettel korábban, az Exodus 11:2-ben olvassuk, mikor az Ö-való ismerteti Mosével, mi fog történni az utolsó, tizedik csapásnál: „Beszélj – kérlek – a nép füle hallatára, hogy kérjenek, férfi az ő társától és nő az ő társnőjétől ezüst edényeket és arany edényeket.” A mondatban szereplő נָא („ná”) szóra reflektálva, amit talán legjobban „légy szíves”-nek lehetne lefordítani, írja a Babilóniai Talmud (Beráchot 9b): „Így szólt a Szent – áldassék Neve! – Moséhez: könyörgöm, menj a zsidó néphez; könyörögj nekik, hogy kérjenek kölcsön arany és ezüst edényeket az egyiptomiaktól; nehogy azt mondja Ábrahám, hogy a ’rabszolgaságra kényszerítik, és sanyargatják őket’ (Genezis 15:13) beteljesült, de az ’azután ki fognak vonulni nagy vagyonnal’ (u.o. 14) viszont nem teljesült be.” Az Ö-rökkévaló is érzi, hogy mindez ellenérzést fog kiváltani a kivonuló zsidókból, de nem tehet mást, mert köti Ábrahámnak tett ígérete.
2. Rábbi Smuél ben Méir (Rásbám), Rási unokája szerint a „kérni” szó ebben a kontextusban nem kölcsönkérést jelent, hanem a teljes tulajdonjog átruházásának a kérését.
3. Rábbénu Báchjá ben Ásér követi Rásbám gondolatát, és hozzáteszi, hogy még ezzel sem volt semmi erkölcsi probléma, hiszen a többszáz éves sanyargatottságnak, a gyermekek Nílusba vetésének, egyszerűen nem is számszerűsíthető az ára. Ők mindennek egy apró töredékét kérték el.
4. Josh Blass rabbi szerint sokkal mélyebb oka kell lennie ennek, mint az Ábrahámnak adott ígéret. A kivonulással hátra kellett hagyni a rabszolgamentalitást, és ennek az volt az egyetlen módja, ha anyagi biztonságban is érezték magukat. A nagy vagyon szerepe az volt, hogy pszichológiailag megtörje a zsidókban a rabszolgaság által kialakított passzivitást.
Ezek a válaszok mindössze a jéghegy csúcsa, de ezekből is érzékelhető, hogy Bölcseink milyen fontosnak érzeték, hogy erkölcsi szempontból mély magyarázatot adjanak a tórai történet felvetette problémára.
Peresztegi Ágnes,
ügyvéd, a Comission for Art Recovery elnöke
Még óvodás lehetett Áron fiam, amikor a pészáchi széder alatt, a legnagyobb természetességgel mondta a vendégeknek, hogy rabszolgák voltunk Egyiptomban és nehéz köveket kellett pakolnunk, mint Nelly nagymamának Auschwitzban. Ez az összehasonlítás több szempontból is megállja a helyét. A kivonuló zsidók által megszerzett értéktárgyakat értelmezhetjük a rabszolgáknak a kényszermunkáért fizetett jogos kárpótlásként. Hasonlóképpen: a soá után is fizetni kényszerültek a német és egyéb kényszermunkát hasznosító cégek a volt rabszolgamunkásoknak, köztük Nelly nagymamának is.
Az emberi jogi jogsértések rendezése mindig nehéz feladat, mert az a csoport, amelyik a jogsértést elszenvedte, nincs abban a helyzetben, hogy saját erejéből elégtételt vehessen. Ma, éppen a soá következtében, nemzetközi szerződések próbálják rendezni ezeket a helyzeteket, ami persze nem azt jelenti, hogy a nemzetközi jog minden esetben igazságot tudna szolgáltatni. A tórai történetben a nemzetközi bíróság szerepét az Örökkévaló tölti be.
A történet azonban nem (csak) erről szól. Az Örökkévaló nem azért segít a zsidóknak kivonulni Egyiptomból, hogy megmentse őket, hiszen akkor maradhattak volna ott is, jobb körülmények között. Az Örökkévalónak tervei vannak a zsidókkal, nemzetté akarja őket tenni, és országot akar nekik adni. A Tóra ebben a hetiszakaszban használja az אזרח (ezrách) szót először, amely a mai héberben állampolgárt jelent. Az egyiptomi kivonulással kezdődik Izrael fiainak nemzetté válása. A kivonulók, az akkori számbavétel szerint (amely csak a férfiakat érintette) 600.000-en voltak. Izrael államának megalakulásakor Erec Jiszráel zsidósága is (az akkori számbavétel szerint, ami már mindenkit számolt) 600.000 fő volt. A nemzetté váláshoz, az államalapításhoz azonban nem elég a tagság, de pénzre is szükség van.
A második világháború után, amikor a Szövetséges hatalmak legyőzték a náci Németországot, nemcsak maguknak kértek háborús kártérítést, hanem nyomást gyakoroltak annak érdekében is, hogy a közben megalakult Izrael Államának is jóvátételt nyújtsanak. A tórai történetben az Örökkévaló gyakorol nyomást az egyiptomiakra, hogy „önszántukból”, kényszer nélkül odaadják az értékeiket, amelyekre Izrael fiainak, majd nemzetként szüksége lesz. A וַיְנַצְּלוּ szót lehet „kihasználták”-nak is fordítani, és talán ez áll a legközelebb ahhoz, amikor Izrael fiai kihasználják az egyiptomiak helyzetét és elviszik, amit tudnak. Úgy, ahogy Izrael kihasználta az alkalmat, amikor nemzetközi támogatottsága volt a megalakulása után, és kiharcolt egy olyan nemzetközi szerződést, a Luxembourg Szerződést, amely háborús jóvátételre tette jogosulttá, annak ellenére, hogy a II. világháború idején nemcsak, hogy nem állt háborúban Németországgal, de önálló államként nem is létezett még akkor.
